17. fejezet.

- Baj van. - mondta Yo Seob. Először nem látszott idegesnek, de most hirtelen sírásban tört ki.

- Yo Seob! Mi az? Mi történt? - kérdeztem ilyedten.

- NiTae. - zokogta Yo Seob.

- NiTae? Mi van NiTaeval? - kiabáltam.

- Menj le a többiekhez és megtudod. - zokogta Yo Seob.

Dong Woonnal azonnal leszaladtunk. Doo Joon és a többiek az ajtóban álltak és egy mini rádiót tartottak a kezükben, amiben egy kazetta volt.

- Mi az? Mi történt? Mondjátok már! - szaladtam oda, majd kitéptem Doo Joon kezéből a kis rádiót és elindítottam. A következő volt hallható rajta: *Na jól figylejetek ti mindenlében kanál kis nyomorékok! A múltkori összefutásunkkor talán ti nyertetek. Miattatok lecsukták a társaimat! De most rajtam a sor, hogy visszavágjak. Erre a drága kis barátnőtök pont jól is jött. Nálam van és ha nem akarjátok, hogy baja essen akkor ezt a felvételt nem mutatjátok meg senkinek! Sem a rendőrség sem a média sem pedig egyéb ilyesmi nem jöhet szóba! Felfogtátok? Holnap találkozzunk annál a sikátornál, ahol először futottunk össze a kis szukákkal. Mindenki jöjjön! Tudom hányan vagytok! Tudom a neveteket! Szóval észre fogom venni, ha valamelyikőtök nem jön el! És ne is próbálkozzatok semmivel, mert annak a levét a kis barátnőtök issza meg. ( ekkor NiTae sikítása hallatszott a háttérből). A srácok addig is eljátszanak vele. És üzenem külön annak aki múltkor rám támadt, ( ez Dong Woonnak szólt) hogy ne higgye, hogy megússza. Velem ilyet senki sem csinálhat! Vagy neki vagy a kis szukájának fog komoly baja esni! Még egyszer mondom! Így is úgy is megfizettek ezért, úgyhogy felesleges próbálkozni! Vagy a kis barátotok meghal. Holnap! Délután ötre legyetek ott! Nem várok! És mégegyszer: A rendőrséget felejtsétek el!*

Amikor a felvételnek vége lett csak álltam és néztem a lejátszót. Dong Woon szintén.

- M....mi...mi ez? - kérdeztem.

- Emlékeztek arra srácra aki megszökött a fiúk közül? Ő az. Hamarabb támad, mint hittük! És NiTae nála van! Semmit sem tehetünk! Talán most is figyelnek minket, hogy még véletlenül se menjünk a rendőrségre. - mondta Doo Joon.

RinRin, Dotyka és én is sírva fakadtunk.

- És most mi lesz? Mind meghalunk? Többen vannak! Az az alak újabb embereket gyűjtött! Ki tudja hányat! És most NiTae is ott van! Ki tudja mit csinálnak vele? - mondta Dotyka zokogva.

- És.....Dong Woon volt az aki rátámadt arra az alakra. És hallottátok mit mondott! Vagy neki vagy Sheniinek esik komoly baja! - mondta sírva RinRin.

Ekkor még jobban sírtam és megöleltem Dong Woont.

- Nem....nem bánthatnak téged! Azt nem élném túl! - mondtam zokogva Dong Woonnak.

- Nem engedjük, hogy bántsanak titeket! - mondta Gi Kwang és átölelte Dotykát!

- Mégis mit fogtok csinálni? Ők biztos, hogy erősebbek is lesznek és többen is lesznek! És NiTae náluk lesz! Semmit sem tehetünk! - zokogtam.

- Most mi lesz? - kérdezte JunHyung és Doo Joonra nézett.

- Nem tudom....nem tudok semmit....lehet, hogy itt mindennek vége.. - mondta.

Erre mi mégjobban zokogtunk.

Mindenki feszült volt. Beültünk a nappaliba. Csak ültünk és néztünk magunk elé egész délután. Mindenki elmerült a gondolataiban. Yo Seob ekkor jött le az emeletről. A szeme teljesen vörös volt a sok sírástól. Már sírni sem tudott. Leült.

- Talán mégsem kellett volna a lányoknak itt maradniuk. Akkor nem tartanánk itt. - szólalt meg HyunSeung.

- Ezt mégis, hogy értsük? Mi vagyunk a hibásak mindenért? - kérdezte RinRin.

- Mondjuk. Ha ti nem jöttök akkor a mi életünk marad a régiben és ez nem történik meg. - mondta HyunSeung.

- Micsoda? Nem a mi hibánk, hogy ez így történt! És nem mi ajánlottuk fel, hogy maradjunk itt! Senki sem tudhatta előre, hogy ez lesz! Az sem a mi hibánk, hogy NiTaet elrabolták. - kiabálta Dotyka.

- Igaz is. Az Shenii hibája! Ha nem mászik rá Yo Seobra és nem látja ezt meg NiTae akkor nem történik semmi. - nézett rám HyunSeung.

- Te miről beszélsz? Nem másztam rá Yo Seobra! És különbenis az a fiú előbb utóbb támadott volna! - mondam.

- Igen de akkor nem biztos, hogy ilyen lehetetlen helyzetbe hozhatott volna minket. Ha te nem lennél itt, akkor az a baleseted sem történt volna meg és mi nyugodtan tudtunk volna próbálni, ahelyett, hogy a kórházba járkálunk. - mondta HyunSeung.

- Elég! Ezt azonnal fejezd be! Senki nem tehet róla! Különben is mi mondtuk Gi Kwanggal Sheniinek és DeeDeenek, hogy maradjanak Seoulban! Erről nem ők tehetnek! A baleset sem az ő hibájuk volt! És azzal most végképp nem segítünk egymásnak, ha összeveszünk. - mondta Dong Woon.

Nem bírtam tovább. Felálltam és sírva felrohantam a szobámba. Magamra zártam az ajtót. Öt perc múlva valaki kopogott.

- Shenii! Engedj be! Hallod? Én vagyok! - hallottam Dong Woon hangját. Szükségem volt most a közelségére úgyhogy beengedtem.

Leültünk.

- Én....én nem tudom mit csinálok ha téged bántanak! - mondtam sírva és megöleltem Dong Woont.

- Értem ne aggódj! Azt nem engedem, hogy téged bántsanak! - mondta.

- Engem nem érdekel az sem, ha lelőnek! Csak téged ne... -

- Ilyet ne mondj! Nem fognak veled semmit sem csinálni, mert nem hagyom! - mondta Woonie, majd gyengéden megcsókolt. Egész este összebújva ültünk az ágyon. Beszélgettünk. Most csak mi léteztünk senki más. Dong Woon ölében aludtam el. Hajnalban fölriadtam. Woonie aludt. Én még mindig az ölében voltam. Megöleltem és még szorosabban bújtam hozzá. Úgy éreztem, abban a pillanatban senki sem szakíthatja el tőlem. Nem! Most már nem engedem el...